Untitled Document

Bemutatkozás

Cégünk 1968-ban alakult Gárdonyban, a Bóné Kálmán utca 68 szám alatti szervizünk megnyitásával.
Azóta is következetesen azon fáradozunk, hogy – lehetőségeinkhez mérten - a lehető legmagasabb színvonalon és gyorsasággal elégítsük ki az autós társadalom gyorsszerviz igényét.
Ennek a szemléletnek megfelelően, a cég az eddigi 40 éves működésének folyamán folyamatos fejlesztéseken esett át, minek eredményeképpen az autós gyorsszerviz tevékenységének köre bővült (a kezdeti kis gumiszerviz gumi-olajcsere és futómű gyorszervizzé bővült), a megújult gépparknak, műszerezettségnek köszönhetően mind a hozzáadott munka minősége, mind pedig annak gyorsasága jelentősen megnövekedett.
A további fejlődésünket már ezen a jól megszokott úton szeretnénk folytatni, ahol az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva maximális precizitással, figyelemmel és gyorsasággal tudjunk rendelkezésre állni.

Pályázat

Projekt leírása:

Vállalkozásunk  kettő   új munkahelyet hozott létre a GINOP 5.2.4.16-os gyakornoki  program keretében. A támogatás mértéke 100%.  Ennek keretében  2 fő  pályakezdőnek biztosítunk teljes foglalkoztatásban munkalehetőséget, autószerelő és autókarbantartó munkakörben, 9+4,5 hónapon keresztül. A program támogatásával lehetőségünk volt a gyakornok munkájához szükséges eszközök beszerzésére. Az eszközbeszerzések kulcsfontosságúak voltak  a gyakornok alapvető munkahelyi feltételeinek megteremtéséhez. A fent leírtak jelen konstrukció alapvető célját szolgálják, azaz a fiatal gyakornok valódi munkatapasztalatot szerezhetet, ezáltal javult  foglalkoztathatósága és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyei is nőttek. A projekt 2019.május 5.én sikeresen befejeződőtt.